Biobia

Tegnap a "Hurcibabásokkal" terepeztünk hideg szélből napsütésbe. 😀 Nagyon jó volt "dolgozni" egy kicsit....... Mi mindent tudtunk megkóstolni? Csalán, mezei sóska, lósóska, cickafark, keskenylevelű útifű, saláta boglárka, erdei mályva, vadsnidling, medvehagyma, juhsóska, pásztortáska, zsázsa, csemege baraboly, vadrózsa hajtás, nyárfarügy..... ezek jutnak hirtelen eszembe.... meg az erdő közepén találtunk két kockás rongyos batyut is és így kóstolhattunk még medvehagymás céklakrémet, csalán pesztót, medvehagymás-lósóskás kencét, bigyót, meg medvehagymás zsírt is😀. .... Szóval kimaxoltuk a medvehagymás témát.... és beszéltünk még sok mindenről, ami útközben adódott, de nem volt ebben az állapotában kóstolható, csak tapintható😀 ..... és nehogy elfelejtsem, hogy találtunk barna csengettyű gombát és pénzecskét..... és át tudtam valamit ebből is adni, amit Imrétől tanultam meg. Nem nézegetjük a gombaképet, amit a Neten találunk és hasonlítgatjuk a helyszinivel, hanem szóról szóra elolvassuk a leírást és, ha minden stimmel, akkor gondolhatjuk - ha nem vagyunk "gombaguruk"- hogy igen ez az..... és, ha meg akarjuk enni, elvisszük a gombaszakellenőrhöz😀. ..... Köszönöm Vörös Elma Dóra a meghívást, szervezést és a fotókat is  és Mánfai Kingának is köszönet a képekért.

Miért is vágtam bele?

A sok stresszel az emésztőrendszerem is tönkre tettem. Öt évvel ezelőtt a sztrók után derült ki, hogy átláthatatlan az epém, 2-es típusú cukorbeteg vagyok…. és, ha tovább is mentem volna a vizsgálatokon, biztos van még más is. Alig tudtam valamit enni, és az egyik munkatársam akkoriban már fermentálgatott gyökérzöldségeket, nemcsak káposztát….. és lábadozásom közben mindig hozta az újabb adagot. Tanulgattam megfigyelni a testem visszajelzéseit és azt vettem észre, hogy ha a reggelihez eszek ilyet, akkor nagyon jól beindul az emésztésem és nem lesz hőhullámom a szendvicsem után. Egy évig szedtem az előírt gyógyszereket, és közben kialakítottam azt a diétát, amivel nincs gondom. Nem operáltattam meg semmit és nem szedek semmilyen gyógyszert. Nem ülök szakrendelőkben, hanem járom a természetet és egész télen, minden reggel eszem a fermentált zöldségeket, amit évek óta én csinálok magamnak.

1. lépés A beszerzés Most nincs kertem, így a zöldségeket a pécsi Vásárcsarnokban veszem ismerős termelőtől, vagy megrendelem a Kosárközösségben, ahol szintén vegyszermentes és helyi termelőtől van.

2. Megtisztítom őket. Van amit kapargatok, van amit hámozok és van amit csak kefével átdörzsölök, pl. csicsóka. A hulladékot az udvarban komposztálom (belvárosi társasházban is lehet, csak el kell kezdeni, nálunk már 3 család használja a komposztálót)

3. Lereszelem a négyoldalú reszelő legnagyobb lyukú oldalán a gyökérzöldségeket, a hagymát összevágom

4. A reszeléket lazán üvegekbe töltöm, az üvegeket egy tálcára állítom, hogy majd, amikor pöszög ne pancsolja össze a konyhát.

5. Köménymaggal, babérlevéllel ízesítem és hagymával, vagy fokhagymával. Borsot nem teszek bele, azt nem tudom emészteni. Tavalyelőtt rengeteg birs termett, akkor aszaltbirs is került bele. Ezen a télen saját aszalt nyárialmát tudok beletenni.

6. 1 l vízben elkeverek egy evőkanál konyhasót (tiszta kősót használok) és ezzel az oldattal felöntöm az üvegeket, lazán rájuk teszem a kupakokat.

7. A konyhapulton hagyom dolgozni 2-3 napig, közben kóstolgatom és amikor jónak ítélem, megtörlöm az üvegeket és beteszem a hűtőbe.

Hetekig, vagy nyilván tovább is elállna, ha nem enném meg. 😀

Van, amikor hetente, van amikor kéthetente csinálok újabb adagot. Az összetevők mindig szezonálisak, az őstermelők kínálata szerint változnak. Most éppen: kerékrépa, pasztinák, zeller, cékla, fehérrépa, sárgarépa, csicsóka, fekete retek, hagyma. Jön a medvehagyma, az is jó az ízesítéshez, nyáron imádom kaprosan, bár akkor van saját uborkám a magaságyásban és azt kovászolom és eszem, nem gyökereket.
Mellékelek képeket, hogy a kezdők jobban átlássák a folyamatot.
Nem lehet elrontani. 😀
Szeretettel: Bia (Németh Ibolya)

Vettem három mandarint a piacon, mert ezen a télen az első olyan volt, ami finomnak látszik, nincs kiszáradva, érettnek tűnik és gondoltam befér még a mai büdzsémbe…. a takarót mindig ráncigálni kell, hogy ne fázzon a lábam :) . Egyet a zsebembe tettem, hogyha nem érnék haza tízóraizni, vagy megszomjaznék, kéznél legyen…. és ránéztem a cetlimre, minden megvan, ami fontos…. és akkor belém hasít a gondolat: péntek van, a turi nagyon olcsó itt szemben ilyenkor….
és a gondolatot tett követi, és szuper sapikat találok a számomra fontos gyerekeknek, és egy ezredik sálat magamnak – jó, de ilyen még nincs, a lila minden árnyalata…. és akkor jön a baj – vagyis nem baj, csak ugye a büdzsé…. szóval találok egy óriási piszkosfehér lenvásznat – húúúú de jó lesz erre levélnyomatokat festeni, vagy nem is, csak összesprickolni, vagy batikolni, szuper program lehet az unokákkal és milyen szép színes ágytakaróm lesz….. leméretem, vajúdok, túrok még, hátha kimegy a fejemből…. nagyon jó gyerekruhákat találok még…. és megveszem végül az iszonyat nehéz anyagot is…. kicsit bánt a lelkiismeret, hogy megint nem tudtam egy fogadalmamat betartani….. és a piacos cucc, meg a pár kiló rongy…. szóval átcammogok a buszmegállóba és ábrándozom, hogyan is fessük meg a takarót….
Észreveszem, hogy egy összetört, gondolataiba mélyedő bácsi várja mellettem a buszt. El kezdem figyelni. Ő is a Vásárcsarnokból jön, könnyű reklámszatyor lóg a leeső kezében. Inkább befele van, mint kifele. Elér az éhség, a kezem megtalálja a mandarint a zsebemben. El kezdem kibontani, és várom, hogy az illat a bácsit is kizökkentse…. de nem….. szeretném megszólítani, de nem tudom hogyan. Közben lebomlik a héj a kezemben és tényleg egy nagyon finomnak látszó kis mandarin bontakozik ki. Összecsorog a nyál a számban, a héjat zsebre dugom…. Nézem a gyönyörű pucér mandarint meg a pici bácsi arcát, hátha észrevett valamit ebben az illatfelhőben….. és nem. Kiveszem az első gerezdet, és nem tudom bekapni. Egy hirtelen mozdulattal odanyújtom neki, hogy : Kér egy gerezd mandarint?.... és csillanó szemet, igent, és mosolyt kapok cserébe, és egy picit ideérkezik a mába, rágja erőst…. meg én is, az Ő busza megérkezik közben.
Tegnapi történet. Ma olvasom tovább a „halast”. Nagyon lassan megy, mert van amikor egy oldal, annyi gondolkodni valót ad, hogy napokra elég. Most is így jártam.
„…..alig fél méter volt közöttünk, de nem köszönt, nem dudált, nem mosolygott ránk, nem tekerte le az ablakot, nem dugta ki a fejét, hogy kiszóljon: hát akkor szép napot neked, vagy valami hasonlót, bármit, ami valami pozitívat, valami melegséget fejez ki, mert a szavak könnyedén szebbé tehetnék a világot, az életet.” Ebben az elmagányosodott városi világban olyan jó volt megszólítani a bácsit, és olyan jó volt a piacon, hogy megszólított egy régi kedves ismerős, mert látta abból, ahogy visszaköszöntem, hogy nem ismertem meg.
Persze a könyvből kiemelt részlet sokkal többről szól. Apák és fiaik tudnak-e egymással beszélgetni? Az én nagyapám és fia, az én apám és fia egyáltalán nem tudott. A fiam és apja szerintem már tudnak…. és nagyon jó ezt érzékelni….. talán így jön a mosoly a világunkba újra.
Pécs, 2024.01.06.

Talán visszafele tudom leírni, amit szeretnék. Már egész jól vagyok, bár az este azt gondoltam, megpusztulok….. nem, nem azt gondoltam, mert attól nem félek….. azt gondoltam, soha nem lesz vége annak a feszítő érzésnek a fejemben, robbanjak már fel, hogy lássuk hol a folytatás….. nem, nem szólhatok senkinek, mert mindjárt a Sürgin találom magam…. miért vagyok egyedül?.... legalább valaki itt lenne!.... nem, nem uralkodhat el a pánik felettem…. lehet, hogy régen ettem, ittam,… eszem-iszom…. Lefekszem, hátha a pihenés segít…… ismerős érzés ez a pusztító fejfájás, egyszer már volt valami hasonló…. igen, akkor epegörcsöm volt…. de hát nem fáj a hátam, akkor kéne fájjon….. persze mindig a fafejűségem, csak ki kellett volna vetetni már régen azt az átláthatatlan epét…. de én megcsinálom úgy az étrendem, hogy elleszek ezzel az epével is…. engem már ne operálgassanak…..beveszem a zöldbogyót, hátha mégis a gyomromból kéne elrendezni valamit, egy kis hidegvíz a fejemre, egy pillanatra jobb, de csak feszít újra….. téblábolok, de mindjárt összeesek…. nem, nem uralkodhat el a pánik…. lefekszem és máris fel…. kitántorgok a Wc-be, csak ne utálnék hányni, biztos az segítene…. azt gondolom, most még az ujjamat is képes lennék ledugni, csak történjék valami….. és erre már nincs szükség, mert történik….. Jön belőlem ezerrel, fent és lent….. takarítás, átöltözés….. lefekszem, aztán megint átöltözésig…. aztán még egyszer, itt már megúszom az átöltözést…. hiába három a magyar igazság. Jót aludtam.

Reggel óta fejtegetem magamban. Igen a fizikai része ugyanaz, mint tizenhét éve, amikor utoljára hánytam. Olyanokat ettem egész hétvégén, ami nekem nem nagyon megy….. Azt hittem tudom már a mértéket, oly sokszor megy a mértékletesség. Csak azt nem tudom, hogyan lehet a szenvedélyt  a mértékletességgel jól összekombinálni.

Békében elvoltam jó egy ideje, aztán a fogorvosnál jól felkavarodtam…. Ezerrel zúdult rám a Világunk igazságtalansága, a társadalmi gondoskodás hiánya, a szegénység, a mobilitás, az első generációs értelmiségi lét elvárásai, a szocializáció, a vissza-vagy hova?, a társkeresés ebben az összekutyultságban….. és azóta újabb, és újabb hullámokban tör rám…. a fogorvosnál hatalmasat bőgtem – akkor még csak egy szösszenetet írtam róla nektek. Többetekkel beszélgettem róla és csak nőtt, növekedett bennem a feszültség….. aztán egy megrázó élmény ért a Malomvölgyi otthonban, annak a tehetetlensége, a miért nem csinálok valamit?.... a héten az egyik túrán delelő marhák mellett vitt el az utunk és újra sírva fakadtam…. jöttek a kiskamasz marhapásztorlány érzései, aki nem tudott elmenni az igazságtalanság mellett.

A hétvégén gombász táborban voltam, ami már az induláskor megkavarta bennem az elaltatott nőt. Hömpölyögtek bennem az emlékek, közben mentem a társakkal, találtunk gombákat is, mindig időkorlátokon belül, ami nekem nagyon nehéz. A táborba érve kirakosgattuk a temérdek gombát és még egy gombászásra indultunk a szállást körbe vevő ősbükkösbe…..és akkor lemaradtam és végre jöhetett a bóklászás a gyönyörű erdőben saját kedvemre…. Jó esti előadás a gombatalálatokról, beszélgetések, a társasági életben olyan nagyon nem találtam magam, korán elmentem aludni.

Reggel esőre ébredtem és kiszaladtam mezitláb, futosgáltam nagy örömömben, hogy végre esik…. nem tudta a kemény talajt átáztatni, de vakondtúrásokra akadtam, ahol tapicskolhattam a sáros földben, nagyon jól esett a talpam ilyetén simogatása, ami bent a melegvízzel folytatódott. …. és megszületett bennem a gondolat, hogy itt kéne maradnom ebben a gyönyörű tájban, erdőben ezen a napon és nem elmenni a többiekkel róni a gombáért az ültetett fenyveseket és tölgyeseket….. és vívódtam, és vívódtam….. végül maradtam.

Megnéztem egy Zselic turistatérképet, hogy milyen lehetőségeim vannak és elindultam a szemerkélő esőben…. még hányódott bennem a dolog, hogy miért is maradtam egyedül, mikor mindig társaságra vágyom… hogy lekössem magam gyűjtögetni kezdtem …. egy réten találtam magam, pedig eredetileg a térkép alapján más tervem volt…. már volt a kosaramban menta, podagrafű, szolidágó, mikor szemben a rét fölött megláttam az öreg tölgyek hatalmas koronáit…. megszólalt a gombász ösztön, hátha…. vargányát nem leltem, de vonzott, hogy feljebb és feljebb menjek a sűrű erdőben….. egy útra jutottam, még jel is volt rajta, forráshoz vitt, a forrás kis patakja meg egy szép kis szurdokvölgybe, itt sok volt a gyertyán csihatag, úgyhogy gombászösztön felfrissült és sötét érdes tinórút keresett, de szerencsére nem talált, mert így elhagyhattam ezt az elvárást és új utat kereshettem, amin egyszercsak mérgelődni kezdhettem…. hogy mit is keresek itt egyedül, küzdök ezzel a felázott agyaggal, bokrokba kapaszkodok, hogy feljebb tornásszam magam, és ha ezen vissza kell jönnöm, mi lesz?.... és egyáltalán miért kellenek nekem mindig ilyen külön utak?.... ott lehetnék a társaságban, nem lennék egyedül….. amikoris elém toppant a keréknyom közepén egy gyönyörű gyapjastintagomba, jobbra nézve apró gyerekecskéje a partoldalban….. és én meg hogy álljak itt meg, ahol minden csúszik, mint állat…. pedig valahogy meg kell állnom, mert van egy fényképezőgép a hátizsákomban, a hátizsákom a dzseki alatt, egy tornamutatvány közepette kiszabadítom magam a kabát ujjaiból, újabb támaszt keresve, hátizsák le…. és megszületnek az első képek a szegény ezer sebből vérző fényképezőgéppel…..

Felérek egy másik útra, ami meglehetőst kanyarog előttem, …. kicsit többet engedek magamnak a sírásból, mint a teheneknél, mert itt most egyedül vagyok….. elkezd hívni a fényképezés újra, egyre több témát kínál. Elhatározom, hogy csinálok egy „őszi kicsi-szép” beszámolót és hajt a feladat, és még az eső is szünetel kicsit….. aztán megint zsigerből érzem a Természetet, mikor egy madárhang hív, hogy megkeressem a szememmel, vajon mit csinál.

Egyre jobban esik az eső, bemegyek a hatalmas bükkök oltalmába, takargatom a fotomasinát, és újra jön a lázas kattintgatás….. elidőzöm a tegnap esti viharban kicsavart fánál és elidőzöm a saját belső viharomon, mikor és miben tornyosul? Szakad az eső, de jó itt lenni.

Este vigyázok a vacsoránál, csak kicsi leves, csak kicsi lecsó, csak fél lángos,…. jó…. még egy fél lekvárokkal is….. Kicsi „jópasi energia”, többet nem merek beengedni…. korán elvonulok a szobámba és szerencsére találok egy sudoku fecnit a hátizsákomban. Elvagyok vele, míg a többiek is jönnek aludni.

Bereggelizek, gombászni megyünk a „magról vagy makkról” ültetettbe. Egy „állhatatos” gombász visszahoz a városba.