Dr. Németh Ibolya / Bia környezeti nevelő, őstermelő, kistermelő
Önéletrajz- nem szokványosan
A "Biobia" becenevet pedagógusoktól kaptam egy környezeti nevelési továbbképzésen a kilencvenes évek közepén. A „bio” a görög „biosz”-ból van, magyarul: élet. 2010-ben, amikor vállalkozásomhoz nevet kerestem, előhúztam a tarsolyból.
A pozitív környezeti nevelés híve vagyok, célom, hogy egyre többen tudjunk felelős lépéseket tenni – még ha aprókat is a fenntartható életért. Élményalapú, az eszet, a lelket és a bendőt is simogató programjaimmal ezt szolgálom.
Baráti Szőlőhegyre születtem, egy erdő tetejére, vizenyős rétek közé, kisközösségbe, parasztcsaládba, kései harmadik gyereknek. Németh Ibolya Máriának anyakönyveztek, a Bia becenév később ragadt rám. Anyukám otthon volt, és gondozta a rengeteg állatot és földet, szőlőt, apukám kőműves volt. Gyermekkoromat végig kísérte a 80-as éveit taposó nagyapám, lehet, hogy hatalmas szabadságra való törekvésem tőle jön. A természetszeretet örökre beivódott a bensőmbe, áthagyományozódtak rám a hagyományok, megtanultam a fenntartható életet, a gyűjtögetést, vegyszermentes kertészkedést, az önfenntartó családi gazdálkodást. Jó, szabad gyermekkorom volt. Óvodás nem voltam, összevont alsó tagozatba jártam, csodálatos, igazi régi néptanító nénihez, öt magyar és 25 cigány gyerek közé. Játszani is lehetett, bungizni sokat az erdőben, és dolgozni is. Tíz évesen teljes felelősséggel őrizni egész nap a teheneket a legelőn-közben gombászni, kapálni, tyúkhúrt szedni a malacoknak, sóskát a vacsorához. Mindig meleg vacsora volt, akkor volt együtt a család. Felső tagozatba már Tótiba jártam, volt, amikor nyakamig érő hóban bukdácsolva és volt, amikor jött a busz. Őrsvezető voltam, szerveztem az alsós csapatom életét, nagyon tetszett a vezetés, és a kicsik elfogadtak engem, mindig várták az újabb programot, örültek nekem. Ez „házam” alapja.
Gimnáziumba Fonyódra jártam, megvárt a mozdonyvezető, ha futni látott a berekben (a vonatozásnak köszönhetem, hogy mindenkivel szót értek, na meg az ultit is), nem voltam könnyű diák. Rám tört a nagy szabadság, és közben állandóan be akartak szabályozni. Cigiztem, ittam, mindent megtettem, hogy én is különleges legyek. Közben megtalált Hari Bácsi és a kosárlabda. Lett több barátnőm, akikkel ma is nagyon jó, kölcsönös, segítős kapcsolatban vagyok. Jó táborok ribizli-szedéssel, fellángolásokkal. Sok jó stoppos utazás...
Pécsre, a Pollackra jöttem továbbtanulni, építész mérnöktanár szakra. Eleinte a szakmai tárgyakat végig bukdácsoltam. Be akarták bizonyítani, hogy hülye vagyok, pedig csak a tanterv volt rossz (később doktori disszertációmat a képzés lehetséges reformjából írtam). Így aztán tanulás helyett közösségszervezéssel foglalkoztam, otthonossá tettük a kollégiumot, jó közösségi életet hoztunk létre, sok energiát fordítottam rá. Beléptem a Nevelőotthonokat Patronáló Csoportba, és jártuk az otthonokat: beszélgettünk, varrtunk, sminkeltünk, fociztunk, kosaraztunk, leveleztünk- ez volt a legszebb része, a cuki rajzok, őszinte sorok, mikulásoztunk, táboroztunk, közvéleményt kutattunk, TV-szerepeltünk, nagyon jó volt...
Bent maradtam a Főiskolán dolgozni, továbbra is szerveztem a hallgatói életet. Közben férjhez mentem, megszületett első gyermekem. Gyorsan második is, aki egy hónaposan meghalt, méhemet elvesztettem. Kisfiam szépen cseperedett, békés Gyes, sok tanulással. Belejöttem a főzésbe, varrásba, kötésbe, problémamegoldásba... Szülők távol, de mindig volt otthoni, házi élelmiszer – tőlük, és szomszéd néni pótnagymama. Elvégeztem a Pedagógia szakot, bekapcsolódtam a civil életbe, a városvédőknél aktivizálódtam. Örökbe fogadtuk kislányunkat, újabb gyeses évek sok játékkal, kreativitással, nagy rendetlenséggel a lakásban...
Visszamentem dolgozni, az Oktatásfejlesztési Csoportba kerültem. Nagy rendezvényeket, konferenciákat szerveztünk, oktatófilmeket gyártottunk, videofilmes klubot vezettem, animálni tanultunk... Első tanulmányutam a Worlddidacra vitt Bázelbe, kinyílt a világ. Közben családanya is voltam, egy kimagaslóan tehetséges, és egy tanulásban akadályozott gyermeket irányítottam, ahogy tudtam. Ledoktoráltam, a Pedagógia Tanszékre kerültem. Gazdag pályafutás a felsőoktatásban az első generációs értelmiségi minden kínjával, rengeteg projekt, TEMPUS pályázatok menedzselése, más projektek, rengeteg tanulmányút szerte a világban. Miközben kislányom miatt vadásztam a gyermekközpontú pedagógia lehetőségeit, korai fejlesztés módszereit, összetalálkoztam a környezeti neveléssel/fenntarthatóságra neveléssel. Bekapcsolódtam a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) életébe, vezetésébe. Sok élményt, lehetőséget, szép emberi kapcsolatokat, új barátokat, tagtársakat, tudást - pl. botanikai és más természetismereti, közösségszervezői - kaptam itt. Ma is tag vagyok.
Egyre többet kezdeményeztem, mindig el voltam havazva a sok projektben. Módszertani könyveket készítettem, lektoráltam, megcsináltuk a kollégáimmal és a hallgatókkal a Zöld Ödön a Földgömbön multimédiát ... Továbbképzéseket szerveztem, tréningeket vezettem, több karon, szakon és városban tanítottam, szemléletet formáltam, ahol tudtam. Közben, amit lehetett megtettem a családomért. A Természetbe, Cserkútra költöztünk, a romokból felépítettünk egy szép parasztházat és megmentettük a csodálatos kertjét, udvari gyepét.
Bekapcsolódtam olyan jó úthengeresen a helyi életbe. Faluszépítő Egyesület, fenntartható falufejlesztési koncepció, harc a falu számára előnyösebb rendezési tervért. Sikerült. Közben megnőttek a gyerekeink, elköltöztek. A gyermekeit kiengedő család, pár krízise. Kiégés ezerrel. Megismerkedtem a pszichodráma terápiával, sok éven át gyógyultam vele. 25 év után végleg elhagytam a felsőoktatást és békével elváltunk a férjemmel. Dolgoztam bölcsisnéniként, pszichodráma asszisztensként, trénerként, önkénteskedtem börtönben. Hozzám költözött a lányom a családjával, majd anyukám-dédi is. A szabad terveim szertefoszlottak. Újra kellett szerveznem az életem és ki kellett találni hogyan oldjuk meg anyukám felügyeletét és a megélhetésünket.
52 évesen belevágtam egy újabb vállalkozásba, őstermelő, kistermelő lettem, majd kulcsosházakat, és a Biobia pajtaszállót üzemeltettem, falusi vendéglátásba fogtam. Láttuk, hogy nem megy egyedül, összeszerveződtünk, lelkesedésem először a Gyeregyalog-ba, majd a Mecsek Ökocsaliba, majd a Mecsek Zöldútba hajtott. Rengeteget tettünk azért, hogy megismerjék az emberek a helyi termékeket, segítettünk kistermelőknek piacra jutni. Közösen létrehoztunk egy ökokateringet, amivel sok-sok konferencián, rendezvényeken, lagzikban, családi ünnepségen, vagy doktori védésen…. etettük az embereket a helyi termékekből és a Természetből gyűjtött alapanyagokból készített ízes-egészséges házias étkekkel és közben környezeti neveltünk a megjelenésünkkel, a zéro hulladékkal, a beszélgetésekkel. „Magyarország Legízletesebb Vendégváró Úticélja” lett a Mecsek Zöldút, ami egy EU-s EDEN díj és hatalmas térségi összefogás és csapatmunka volt mögötte. Ökoturizmusoztunk, népi játszóházaztunk, sok-sok vadnövényes és más műhelyt, gyógyétektáborokat, fogyatékkal élőknek szóló programokat szerveztünk. Kezdetek óta segítem az Akadálymentes turizmus Napja orfűi rendezvényt is. Sokat tanultam az „ehető vadnövényes” és „gombaismereti” tanfolyamokon, az Erdőkóstoló blogról és személyesen is Dénes Andreától, akit a téma leghitelesebb ismerőjének tartok, és Babulka Pétertől, aki táborainkat segítette profi gyógynövényes tudásával.
Közben született négy unokám, a fiam sikeres civil közösségfejlesztő lett, a lányom szakács.
2018 nyarán érkezett a sztrók, ami átrendezte az életemet. A Biobia portát, a céget, a minősített konyhát, a kulcsosházakat felszámoltam. Családom eladta az ingatlant. 2019-ben visszaköltöztem Pécsre. Programok helyszínéül és a városból visszavonulási lehetőségnek megtartottam a Biobia Házikót a Jakab-hegy oldalában, ami „mézeskalácsházikóként” van a helyi köztudatban.
"Ép lélekben ép test" olvastam egyszer a Gyüttment fesztivál kocsma falán a táncos forgás közben..... A sztrók utáni lábadozásom fontos állomása volt, hogy megmásszam a kedvenc sziklám a Jakab-hegy oldalában. Leküzdöttem a félelmeim és sikerült. "Életvitel-változás - csakis ezzel lehet elkerülni a következőt" (mondta egy fiatal-friss apuka doktor, amikor egy norvégoknak feltálalt ökokateringen tolmácsolt nekünk Pécsen). Azóta szajkózom magamban életvitel-változás-életvitel-változás.... Nehéz döntések, sok-sok gyász, elengedések sorozata.... és IGEN új módon berendezett ÉLET.
Aki járt a honlapomon korábban, láthatta mennyi ötlet volt rajta, mennyi talpraállási kísérlet. Igazából 5 év kellett hozzá, hogy leküzdjem az összeomlással járó depressziót és a rengeteg Természetben levés, mozgás és önkéntesség eredményeként felfejlődjön az agyam a „dolgozós szintre”. Nagyon jól érzem magam az új életemben, amiben nagymama lehetek, önkéntes civil, meg turista, meg tömegközlekedő, meg társasozós klubos….. Rokkant ellátásos vagyok, őstermelő és kistermelő. Szívesen gyűjtögetek, dolgozom fel a medvehagymát és más vadzöldségeket, az erdei gombákat. 2024 augusztusában leszek öregségi nyugdíjas. 65 évesen szeretek/szeretnék még hasznos lenni. Az éltet. Szívesen vezetek vadnövény-kóstolgatós kirándulásokat, csapatépítést is terepen egy kis erdei piknikkel. Szeretem megosztani a tudásom. Ha nagyobb feladatra kapok felkérést, pl. konferencia vagy más ökokateringre, vagy pl. „fermentálós csapatépítésre”, Fazekas Bálint séffel dolgozom együtt, aki nagyon támogató és átvállalja a feladatok feszültséget generáló részét.
Nagy öröm számomra, mikor megtalál egy-egy szép feladat.
