Dolgozok is és pihenek is. Keresem a jó arányokat. Ökopszichodrámázok, aszalok, locsolok, csoporttal dagasztok…. anyukámmal danolok, unokákkal, barátnőkkel beszélgetek, buschcraftozok, vagy éppen a szeretett Balatonomon bringázok velük az öreg csepelen, és közben fiatalságom helyszíneit járom újra…. és amikor éppen nagyon motiválatlan kezdek lenni, megtervezem a következő nap örömeinek begyűjtési lehetőséget.

Mostanában segítő énemet leginkább ökopszichodráma rendezéssel elégítem ki, ebből hoztam egyet nektek is.

 

Abroncsban vagyok /Magdus ökopszichodrámája

Cél: „Szeretnék felszabadult lenni.”

Képekkel kezdünk dolgozni.

1.kép (második fotón) M az abroncsban

Először a kép közepe készül el. Magdus (M) –a nehéz kő, fekszik a fa súlyok alatt, a keze sem szabad, van fafeje és fakocka lábai, teljesen tehetetlen. Később kerül a képre a játék során, hogy kik-mik tartják szorosan az abroncsban, hogy mozdulni sem bír. A nagyon cirkalmas-lukas-hasadt fadarab a jelenlegi megoldatlannak látszó ügy szereplői, a lábai alatt/között a háztető-szerű hasáb és az egyik végén ovális lapos fadarab a tehetetlensége. A fekvő M baloldalán lévő csapott tetejű kocka és a fölötte lévő hasáb az anyukája.

2.kép (harmadik fotón) M felszabadultan

Középen egy szép mohás kő fekszik, feje a háromszöges fahasáb, lábai rendezett terpeszben, kezei, tenyerei kitárva és sugárzik – mindez hosszúkás fakockák segítségével. Leonardo rajzát juttatja eszembe…… és most, hogy jegyzetelek, éppen a balkézre süt a Nap az öreg tölgy lombján átbújva.
M az abroncsban – ezzel játszunk. Ráveszem a „birkózásra” nagy nehezen. Erőlködik, de nem megy. Segítségül hívom a 16 éves M-et és egy szerepcserével Ő van az abroncsban (egy korábbi játékából tudom, hogy 16 évesen hatalmas erő buzgott benne és semmi sem látszott megoldhatatlannak ). Rendesen megdolgoztattam. Most jó lett volna a csoport-tagok hatalmas ereje, de mi ketten drámázunk. Így is nagy csata volt. Végül a hosszas küzdelem eredményeként kiszabadította magát az abroncsból – amit én modelleztem, és rögtön kiterjesztette a két kezét, ahogy korábban a kettes képen kirakta….. és azonnal élet költözött az arcába, sugárzás.
Csodálatos élmény volt vele lenni ebben a felszabadító játékban. Ma nem szorítja tovább ez az abroncs, megpihenhet egy kicsit. Bízom benne, hogy egyre több abroncsszöget sikerül kipiszkálnia és egyszer csak jó lesz szorító – a testet görcsberántó, betegségeket szülő – abroncsok nélkül léteznie.
Nekem sok-sok éven át ment a piszkálgatás, aztán visszaverettem a szögecskéket a „kádárral”, mert azt tudtam mi van az abroncsokon belül, azt viszont nem, hogy mi vár, ha leesnek. ….. aztán egyszer csak a Sztrók nevű rendezőasszisztens kigurította a hordót a Napra és kint hagyta. A deszkák összeszáradtak, az abroncsok lepotyogtak….. kádár legyen a talpán, aki ebből még egyszer hordót csinál… Nem is akadt egy se…..
Közben kiderült, hogy a szétesett deszkák és abroncsok is jók valamire, így még könnyebben is variálhatók. Lehet próbálgatni, egyik deszkát a másik mellé tenni, aztán még sem azt, hanem egy harmadikkal kicserélni….. az abroncsokat különböző nagyságúra darabolni, a rozsdás részeket elvinni a MÉH-be, a jókat hajlítgatni, a dongákat is lehet rövidebbre, hosszabbra hagyni, faragni, festeni….

…. még mindig nem tudom mi lesz belőle, szépen formálódik. 😀 Hordó az biztos nem.😀