Dr. Németh Ibolya / Bia őstermelő, környezeti nevelő, falusi vendéglátó

A "Biobia" becenevet pedagógusoktól kaptam egy környezeti nevelési továbbképzésen a kilencvenes évek közepén. 2010-ben, amikor termékeimnek nevet kerestem, előhúztam.

Szívesen vállalok mindenféle környezeti szemléletformálást, tréningeket, pedagógustovábbképzéseket és a honlapon ismertetett tevékenységeket. A pozitív környezeti nevelés híve vagyok, célom, hogy egyre többen tudjunk felelős lépéseket tenni – még ha aprókat is a fenntartható életért.

7673 Cserkút, Árpád köz 3. Jakabhegyi Bt.

Email:      Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon:      30/ 4372-340

Facebook: Biobia 

Egyszer volt egy blogom, csak elveszett az éterben – ott így mutatkoztam be (ennyi van belőle):

Bemutatkozom:

Reagálva a kommentekre is, ahol András arra biztat, mutatkozzam be, ki is vagyok én, miért is pont az én programjaimon vegyetek részt.

Egy rejtvénnyel kezdem: Baráti Szőlőhegyre születtem, egy erdő tetejére, vizenyős rétek közé, kisközösségbe – talán, ha 50 család élt akkor ott. Tudjátok hol van? /Somogyban, Fonyódtól 12 km-re/

Parasztcsaládba, kései harmadik gyereknek. Németh Ibolya Máriának anyakönyveztek, a Bia becenév később ragadt rám. Anyukám otthon volt, és gondozta a rengeteg állatot és földet, apukám kőműves volt. Gyermekkoromat végig kísérte a 80-as éveit taposó nagyapám, lehet, hogy hatalmas szabadságra való törekvésem tőle jön. A természetszeretet örökre beivódott a bensőmbe, áthagyományozódtak rám a hagyományok, megtanultam a fenntartható életet, a vegyszermentes kertészkedést.

Jó, szabad gyermekkorom volt. Óvodás nem voltam, összevont alsó tagozatba jártam, csodálatos, igazi régi néptanító nénihez, öt magyar és 25 cigány gyerek közé. Játszani is lehetett, bungizni sokat az erdőben, és dolgozni is. Tíz évesen teljes felelősséggel őrizni egész nap a teheneket a legelőn, kapálni, tyúkhúrt szedni az állatoknak, sóskát a vacsorához. Mindig meleg vacsora volt, akkor volt együtt a család. Jó volt... Felső tagozatba már Tótiba jártam, volt, amikor nyakamig érő hóban bukdácsolva és volt, amikor jött a busz. Őrsvezető voltam, szerveztem az alsós csapatom életét, nagyon tetszett a vezetés, és a kicsik elfogadtak engem, örültek nekem. Jó volt...

Gimnáziumba Fonyódra jártam, megvárt a mozdonyvezető, ha futni látott a réten (a vonatozásnak köszönhetem, hogy mindenkivel szót értek, na meg az ultit is), nem voltam könnyű diák. Rám tört a nagy szabadság, és közben állandóan be akartak szabályozni. Egy csomó kisebbrendűségi érzésem kerekedett a divatos, farmeros, fiúzós, bulizós, balatoni lány közt. Cigiztem, ittam, mindent megtettem, hogy én is különleges legyek. Közben megtalált Hari Bácsi és a kosárlabda. Lett több barátnőm, az egyikükkel ma is nagyon jó, kölcsönös, segítős kapcsolatban vagyok. Jó táborok ribizli-szedéssel, fellángolásokkal. Sok jó stoppos utazás...

Pécsre, a Pollackra jöttem továbbtanulni, építész mérnöktanár szakra. Eleinte a szakmai tárgyakat végig bukdácsoltam. Be akarták bizonyítani, hogy hülye vagyok, pedig csak a tanterv volt rossz (később doktori disszertációmat a képzés lehetséges reformjából írtam). Így aztán tanulás helyett közösségszervezéssel foglalkoztam, otthonossá tettük a kollégiumot, jó közösségi életet hoztunk létre, sok energiát fordítottam rá. Beléptem a Nevelőotthonokat Patronáló Csoportba, és jártuk az otthonokat: beszélgettünk, varrtunk, sminkeltünk, fociztunk, kosaraztunk, leveleztünk,mikulásoztunk, táboroztunk, közvéleményt kutattunk, TV-szerepeltünk, nagyon jó volt...

Bent maradtam a Főiskolán dolgozni, továbbra is szerveztem a hallgatói életet. Közben férjhez mentem, megszületett első gyermekem. Gyorsan második is, aki egy hónaposan meghalt, méhemet elvesztettem. Kisfiam szépen cseperedett, békés Gyes, sok tanulással. Belejöttem a főzésbe, varrásba, kötésbe, problémamegoldásba... Szülők távol, de mindig volt otthoni, házi élelmiszer – tőlük, és szomszéd néni pótnagymama. Elvégeztem a Pedagógia szakot, bekapcsolódtam a civil életbe, a városvédőknél aktivizálódtam. Örökbe fogadtuk kislányunkat, újabb gyeses évek sok játékkal, kreativitással, nagy rendetlenséggel a lakásban...

Visszamentem dolgozni, az Oktatásfejlesztési Csoportba kerültem. Nagy rendezvényeket, konferenciákat szerveztünk, oktatófilmeket gyártottunk, videofilmes klubot vezettem, animálni tanultunk... Első tanulmányutam a Worlddidacra vitt Bázelbe, kinyílt a világ. Közben családanya is voltam, egy kimagaslóan tehetséges, és egy tanulásban akadályozott gyermeket irányítottam, ahogy tudtam. Ledoktoráltam, a Pedagógia Tanszékre kerültem.

Gazdag pályafutás a felsőoktatásban, rengeteg projekt, TEMPUS pályázatok menedzselése, más projektek, rengeteg tanulmányút szerte a világban. Miközben kislányom miatt vadásztam a gyermekközpontú pedagógia lehetőségeit, korai fejlesztés módszereit, összetalálkoztam a környezeti neveléssel, amit ma már fenntarthatóságra nevelésnek hívnak – meg, még sokféleképpen. Bekapcsolódtam a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) életébe, vezetésébe. Sok élményt, lehetőséget, szép emberi kapcsolatokat, új barátokat, tagtársakat, tudást kaptam itt.

Egyre többet kezdeményeztem, mindig el voltam havazva a sok projektben. Módszertani könyveket készítettem, lektoráltam, megcsináltuk a kollégáimmal és a hallgatókkal a Zöld Ödön a Földgömbön multimédiát (tizenx éve árusítják)... Továbbképzéseket szerveztem, tréningeket vezettem, több karon, szakon és városban tanítottam, szemlélet formáltam, ahol tudtam. Közben, amit lehetett megtettem a családomért. Visszaköltöztünk (vagyis –tem) a természetbe Cserkútra, a romokból felépítettünk egy szép parasztházat és megmentettük a csodálatos kertjét.

Bekapcsolódtam olyan jó úthengeresen a helyi életbe, ahogy szoktam. Faluszépítő Egyesület, fenntartható falufejlesztési koncepció, harc a falu számára előnyösebb rendezési tervért. Sikerült, Cserkút nem nőtt a többszörösére, mint a többi Pécs környéki település. Közben megnőttek a gyerekeim, elköltöztek. A gyermekeit kiengedő család, pár krízise. Kiégés ezerrel.

Megismerkedtem a pszichodráma terápiával, sok éven át gyógyultam vele, felépítettem magam, meghoztam életem nagy döntéseit, 25 év után végleg elhagytam a felsőoktatást és békével elváltunk a férjemmel. Szerencsére ma is számíthatunk rá, a gyermekeink is, és én is. Sokat segít tisztánlátásával, realitásával.

Négy évet dolgoztam bölcsődében, gondozó néni voltam – elvégeztem a szükséges iskolát. Újra rendszer lett az életemben, megküzdöttem magammal, hogy rá tudjak kapcsolódni a gyerekekre és ne a saját fejem után akarjak menni. Sok szeretetet, ragaszkodást, nevetést, örömöt éltem meg a kicsikkel. Nagyon nehéz, fárasztó munka a bölcsis néniség, minden tiszteletem azoké, akik negyven év után is szeretettel tudják csinálni. A szabadidő az enyém volt, rákaptam az erdőjárásra, gyógynövénygyűjtésre, gombászásra. Megszületett az unokám, aki ma már 5 éves és imádunk együtt a helyi gyerekekkel kirándulni. Mindig úgy ül be az autóba, amikor indul haza, hogy „Mama, máskor is jövök, jó?"

Közben Zánkay András asszisztenseként pszichodráma csoportokban segíthettem a résztvevők személyiségfejlődését, hogy jobban eligazodjanak emberi kapcsolataikban. Sokat tanultam ezekben a helyzetekben és Maxtől is (Max Clayton terapeuta rendszeresen tart Magyarországon műhelymunkákat). El kezdtem a természetben, az erdőben is kipróbálni a pszichodrámát négyszemközti helyzetekben, nagy sikerrel. Mestereimet is elvittem a Jakab-hegy varázslatos világába, megmutattam a leendő „nomád búvóhelyet", és elmeséltem elképzeléseimet az „erdei pszichodrámáról". Biztatnak, hogy csináljam!

Magánéleti „közbenem", hogy átéltem életem viharos szerelmét, ami ifjúságomból kimaradt, és igazi, felnőtt nőként kilépve, már nem hiányérzetemmel küszködve alakítom kapcsolataimat, és tudom, hogy találkozni fogok a párommal. Pszichodrámásul: egy alulfejlett szerepemet sikerült fejleszteni, és ez pozitívan hatott minden más szerepemre is, amiket viszek életemben.

Elhagytam a bölcsit, és 52 évesen belevágtam egy stabil családi vállalkozás létrehozásába. Belevágtam magamért, hogy végre olyat dolgozzak,- ami nekem való (Ahogy szedtem ki a tarackot, eszembe jutott, hogy szüleim azért taníttattak, hogy nekem ne ilyen nehéz munkát kelljen csinálnom a tikkasztó melegben. Nem gondolták, hogy ez egy szabad, jó dolog.). Belevágtam a gyerekeimért és az unokámért. A lányom nem kap munkát, jelenleg a férje is munkanélküli –pedig több szakmája is van és dolgozni is tud. Már most a létrehozásban, felújításban hasznosan tudnak segíteni. A fiam pedig szociálpedagógusnak adta a fejét, egyenlőre kezdeményez, szervez, elindít..., vagyis pénzt keveset keres/talál, megnősült, családalapításra készülnek párjával, jól esik a cserkúti biozöldség, gyümölcs és más támogatás ...

Hát itt tartok. Nagyon felemelő létrehozni valamit. Sok segítségem van, elmélyülnek a helyi kapcsolataim. Éva rengeteget segít falusi vendéglátós tapasztalatával, közösen dolgozzuk ki ökoturisztikai ajánlatainkat, Joli mindig ráér meghallgatni és bodzát szed nekem, Lajos tisztítja a szőnyegjeimet, Gyuszi ezermesterként minden felújítási problémámat meg tud oldani, Sanyi és Józsi készítik az ágyaimat, szúnyoghálót szerelnek, bútorokat hoznak használható állapotba, Erika varrja a szivacsokra a huzatokat és a függönyöket, Barbi olcsó bútorokat, lavórtartókat szerez nekem, Gyula ássa a komposzt WC-knek a gödröt, Kata locsol, ha elutazok,Tamás készíti az építési terveimet, Viki gazdasági jó tanácsokkal lát el és időnként megetet, K. Laci képeket készít a házaimról és a virágaimról, István feltölti az anyagaimat a honlapra, Szilvi és K. Jóska képeket keres esküvőkről, keresztelőkről, U. Laci megélezi a kapáimat és a kaszámat, Móni mindennel segít a boltban, hogy rohanhassak tovább... És Ők mind cserkútiak. Jó itt lakni!

Majdnem minden stimmel, ma is. Azóta született még két unokám és ide költözött anyukám, a dédi, a vállalkozás pedig szépen halad előre.

2018 nyarán érkezett a sztrók, ami átrendezte az életemet. Új csapattal dolgozom 2019 január óta a Biobia Brigáddal!