Szépanyó

(2018. december 08.)

Tegnap csak olvastam, olvastam, olvastam..... és ma reggelre még két oldal maradt az Aranyemberből. Elolvastam. Életem nagy olvasmánya.
2018 12 bia

 Amikor az iskola gyerekként legyömöszölte a torkomon a Kőszívű ember fiait, nem gondol-tam, hogy én egyszer még Jókait fogok olvasni.

 

Ez a könyv az én vágyaimról szól, egy világról, amiben nincs pénz, nincs politika, nincs egyház...., ami van, az a sok-sok szeretet. Szívesen lennék "Szépanyó" a "Senki szigetén".
" A Szépapó (.....) feje kopasz volt már, de kevés haja és bajusza, alig látszott ősznek, és vonásaiban valami vasnyugalom tartá fenn a változatlanságot. A mérsékletes élet, a jó kedély tartja el íly épen az arcvonásokat.

 

A Szépanya tekintete pedig valóban vonzó látvány volt. Hajdani aranyhaja közé most már ezüst is szövődött, de szemei még most is egy hajadon szemei, és arca elpirul, midőn öregének csókja éri, miként egy menyasszonyé.

 

S mind a kettőnek arcán a boldogság sugárzik, midőn előttük látják az egész nagy családot, s egyenkint neveiken szólítva, sorba csókolják őket.
Ez az ő boldogságuk, ez az ő imádkozásuk, ez az ő hálaadásuk."

 

Egyszerűen gyönyörű.
.... eddig tartott reggel a naplóm. Estére már addig jutottam, hogy ez nem is lehetetlen.Hiszen már építem a Szeretet-szigetemet, már találtam hozzá építő-társakat, és napról napra szebb és biztonságosabb.

Sztrók nevű pánikroham

(2018. november 26.)

 

bia 2018 novSztrók kedden, kender olaj-először életemben, gyerekeim segítsége sokadszor életemben, értik, hogy nem megyek kórházba,minden relaxációs módszert előveszek, amit csak tudok.....szerdán beszélek egy orvos barátommal, hogy megint volt egy enyhe sztrókom..... délután már a pszichológus-pszichiáter "barát-párosom"- mal történt beszélgetés után biztos vagyok benne, hogy pánikrohamom volt.Csütörtökön a csodálatos tudású és lelkű neurológusnő megerősíti.Kiváltom a felírt gyógyszereket, be is szedem, legalább ezen ne kelljen aggódnom, amíg tisztába jövök magammal.... a neurológusnővel való beszélgetésben annyira megkönnyebbülök, hogy mindenkinek mesélek, jövőt tervezek, mindent kitalálok, kattog az agyam ezerrel, totál kifáradok, este végre jön egy "aranydiplomás" ( a pihenés-tanulásban ezüst és aranydiplomákat oszt nekem a pszichológusom)ötletem, megnézek egy filmet -életemben először-számítógépen: Micsoda nő.... és tényleg micsoda nő, kapok benne egy mondatot,"Értékes vagy, és aki mást mond hazudik", meg bekapok egy Valeriánát -életemben először- amik átsegítenek a következő napra...Pénteken jó ébredés, kisimít a barátom, újra kattogok: ma két hete, hogy minden nap azzal kelek, azzal fekszem, hogy él-e, hal-e a bátyám, olvasok- végre újra tudok olvasni, "Aranyember" Igen ez kell nekem a csodálatos Duna leírásával, a viszontagságok túlélésével, a "Paradicsom" földi megteremtésével, kibékülök a barátnőmmel, hiába minden igyekezet, megint túlpörgök, kva szarul vagyok, lehet, hogy tényleg cukorbetegség (is)... nem, nem tudok elmenni a TeliHold túrára, még jó, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy ne én legyek a túravezető. De nem lesz akkor aranydiploma - azt mondta a pszichoembör, hogy ez pedig arany-gyanús.... Összekapom magam, beveszek egy Valeriánát és beszállok egy baráti autóba, ami elvisz Orfű-Tekeresre. Már a kocsiban alkalmazom a ma telefonon beszerzett új tudást, "tiltott beszélgetési témák listája"..... Kva jól érzem magam, torkaszakadtomból énekelek a társaimmal a dombtetőn, sok év után újra kijön belőlem a hang, bírom az iramot, a kilómétert, az éjszaka, a társaság békés, felemelő, lélektöltögető, Vali "nembeszarós-derűs" gyógyulási útja nekem is útam lesz.....Hazaérve beesek az ágyba, nem kell nyugtató, nem kattogok, hatalmasat alszom.....Szombaton belenézek a rokoni Facebook csoportba, él a bátyám.... Valamit csinálnom kell, hogy teljen az idő.... Film, az jó lesz, az bejött, na, de fogalmam sincs mi legyen" Lányom ajánlja az "Elvált nők klubját" és még zsályateát is főz mellé.... Na ez nem az én filmem volt, de legalább telt az idő és röhögtem egyet-kettőt, "Aranyemberrel" várom az unokát .....Délután a friss iskolás unokám egy cicával és a többi állatkával kijátszotta magából az iskolai feszültségét, nagyon jó szerepeket kaptam, benne voltam egy zseniális pszichodrámában, a "protagonista" pontosan tudta mi a célja ezzel a játékkal és meg is valósította, én csak elkísértem benne..... a folytatást majd máskor....... Ma hétfő este van és él a bátyám.

Keresgélem a hitem

(2018. november 3.)
 
Egy hete pszichodráma foglalkozáson voltam régi társak között, akikkel sok-sok éve találkozunk időnként. Szeretetteljes megtartó kapcsolatok, őszinteség,egymás segítése, gondoskodás, hasonló életszemlélet,értékek, kíváncsiság,.... csupa olyan dolog, olyan közösség, amire vágyunk a mindennapjainkban is.
Minden helyzetben "mérem fel az igényeimet",hogy az új Biának mire van szüksége, hogy boldogabban élhessen, mint a régi, hogy az öröm is, a pihenés is megjelenhessen az életében, ne csak az állandó, összenyomós másokért érzett felelősség, kötelesség vezesse, kialakulhasson a saját élete.
A pszichodráma zárókörében azt az utasítást kaptuk, hogy tegyük be a körbe, azt, amit itt hagyunk és fogjuk meg, amit elviszünk. Én azt mondtam: "Örömmel viszem magammal, hogy megszületett az igényem, hogy megvizsgáljam, mi is az én hitem és megtaláljam. Van-e nekem őrangyalom, aki támogat? Hogyan lehetne vele kapcsolatba kerülni? A héten sokszor eszembe jutott az egyik társam a csoportból, akinek van kötődése az őrangyalához és milyen jól tudja őt segíteni az a támogatás, amit ezen a csatornán keresztül kap.
 Az őrangyalos társ elvitte magával a zárókörös mondatom és írt egy kedves e-mailt nekem - amiben bibliai részletekkel elmagyarázza, hogy mi is a HIT alapja, milyen támaszok, mondatok segítenek bennünket.
Ment, ment, ment bennem tovább a keresés. Egyik nap megszületett egy másik igényem, amit a gyógytornász keltett bennem, ez pedig a reggeli torna. Olyan jó lenne kibővíteni még valamivel ezt a reggeli kezdetet, ami erőt ad. Egy ima jó lenne. De mit imádkozzak? Eszembe jutott, hogy az egyik barátom küldött egy imát, amikor a sztrókos depi "Mi lesz velem?!"-ben elvesztem, és az akkor nagyon jó volt. Még aznap délelőtt visszakerestem a facebookos üzeneteim között. Nagy öröm, megtaláltam, jaj de jó imám is van.Elolvastam újra és sajnos nem az én imám. Még sem lehet kipipálni ezt a pontot.
 
Közeleg a Halottak napja. Haza szoktam menni a temetőbe, sokszor inkább előtte, mert a sírokat én raktam rendbe. Most nem izgat ez a feladat. Bátyám pedig rendes, ő megy a fiával és intézik. Nem bánom, hogy nem tudok elmenni, soha nem tudtam ott az elhunyt szeretteimmmel kapcsolatot teremteni. Ami hiányozni fog, az a találkozások olyan emberekkel, akiket gyerekkorom óta nem láttam, vagy a korábbi években is csak itt futottam össze velük, és a hely, gyerekkorom színhelye, Baráti-hegy, ahol a TERMÉSZET része lehettem.
Eljön a Halottak napja. Ünnep. Hogyan ünnepeljem meg? Kimegyek a cserkúti temetőbe és gyújtok mécsest, nem, inkább a vadgesztenyefa alatt, a templom mögött a régi keresztnél.Keresgélek a gondolataim közt, egyszer csak bekúszik egy régi élmény. Vagy tíz éve is van. A Babás szerköveken sétáltam este, éppen Halottak napja volt. Az egyik szikla üregében mécsesek világítottak. Egy velem hasonló korú nő, talán kicsit fiatalabb, őrizte őket. Megszólítottam és szívesen mesélt. Ő kamcsatkai orosz, ide vetette az élet Cserkútra és most szeretteire emlékezik. -Gyönyörű kép maradt bennem az éjszaka sötétjéből, a sziklaüregeket átvilágító finom fény, a fák sziluettje, a hidegben született melegség, a béke.
 
keresemahitem
 
Nem kell tovább keresgélni. Megvan. Felmegyek este a Babás szerkövekre. A gondolatot azonnal tett követi. Társat kell találnom, mert a sztrókos Bia nem mehet egyedül. Már is veszem a telefont. Hasonló szemléletű embert kell találnom, aki elég spontán. Első hívásra: "Nem, pedig milyen jó ötlet" - szívesen jött volna, de itt a rég nemlátott családja, unokás lesz az este. Nézegetem tovább a neveket. Lehet, hogy ő? Nem, vele nem tudnék ott órákat eltölteni. Következő: Jó ötletnek gondolja, és majd visszahív. Gondom van a "majd"-okkal. Nem tudom mennyi idő. Sokáig nem hív. Lehet, hogy nem tud jönni. Nem baj, akkor felmegyek a Czana dombi sziklára, az itt van nem messze, egyedül is megy.
 
Hív és jön Nati. Ő is készül. Megmásszuk a hegyet, van egy kis fény a fák közt, pont annyi, amennyire szükségünk van. Felérünk. Először a tájban gyönyörködünk, majd keresgéljük a helyet. Itt legyen? Vagy menjünk tovább, másik "babákhoz"? Itt legyen a kedvenc sziklámnál valahol? Szélvédett legyen! Csak sziklazúg lehet, mert akkora a szárazság. Legfontosabb szempont elsőre, hogy ne okozzunk véletlenül sem tüzet. Csak kicsi padkát találunk a sziklán. Lemászunk a tövéhez és ott van az üreg. El kezdem kirakni a mécseseim. Lassan megy, mert mindegyikkel valakire emlékezem, keresgélem a jó helyet, a közelséget-távolságot egymáshoz. Nati türelmesen vár. Gyújtogatok és a fényben kezd feltárulni a kis barlang. Szoros a hely, kicsit hátrébb húzódok, most Nati rakosgat elmélyülve. Meggyújtja a nagy gyertyákat és az angyalkában is felgyullad a fény. Éppen elférünk egymás mellett és együtt csodáljuk a gyönyörű oltárt, ami különleges fény az éjszakában és fényjáték a kis barlangban. A nővérem mécsesét újra gyújtom. Nati egy szanszkrit mantrát is hozott. Örülök, hogy elénekli, én is dúdolom vele. Nagyon jófajta béke van bennem. Megosztjuk egymással, kiknek szól az emlékezés, találunk a múltunkban közös pontokat. Jó a beszélgetés. Sokáig ülünk a fényes barlangunkkal szemben és idézünk fel emlékeket. Van-e még az életünkben valaki, akiért gyújtsunk fényt? Natinak egy osztálytársnő kúszik be. Engem izgat, hogy volt-e olyan állatom, akivel szoros kapcsolatom volt. Volt. Zsömle, az utolsó tehenünk otthon. Nagy fájdalmak közt halt meg egy borjadzás után. Kamillateával mosogattam a sebeit és mindig olyan hálás volt a szeme - ezek a szemek örökké kísérnek.
Nem merjük ott hagyni az égő gyertyákat, óvatosan oltjuk el és búcsúzunk. Eltart egy órát, míg lejövünk a hegyről. Az éjszakai erdő hangjai és fényei kísérnek bennünket enyhén szemerkélő cseppek közt, tovább építve a létrát a lent és fent közt.... és még tartogat nekünk csodát a TERMÉSZET az út vége fele is. Szentjánosbogarak fénye, kabócák zenéje, két szív békéje.
 

Jövő építés

(2018. október 31.)

A gyógytornász segít, hogy működjön kezem, lábam, nyakam.... hasonlóan, mint régen. A pszichológus segít az új önbizalmam felépítésében - ami magamhoz való lesz, a kályhás pedig alkalmas helyeket épít a tűznek...... mert nem várunk tavaszig. smiley4.1 Már a télen belekezdünk valami újba. Régi vágyam női csoportok segítése..... biztos, hogy ebben a rakott tűzhelyben decemberben ropogni fog a tűz és kipróbáljuk a modern kori tollfosztást. smiley4.1

 

 

 

A mai vicces sztrókos

(2018.október 30. 10 óra)

Vérvétel


Mai vicces sztrókos 41-es sorszámmal


Bemegyek. Kedves hölgy: - Nyugodtan pakoljon ide! Nem siettet. Menjek pisilni, jöjjek ide vissza. Jó, hogy az ajtón belül van egy papír, hogy vérvétel - fel vannak készülve a hozzám hasonló kóválygókra, így tényleg visszatalálok. Menjek be a terembe és üljek a fehér székbe a függöny mögé.Beülök a fehér székbe. Egyszer csak egy hang a függöny másik oldaláról: -Nem oda! Ide! Ez már nem olyan kedves, mint az ajtónállóé. Jó.Leülök a fehér székbe vele szembe. Adjam a jobbik kezem. Melyik a jobbik? Maga tudja. Jó, legyen a jobb kezem.Ügyesen bök, folyik a vér. Szorítom az öklöm, nyomom a combját. -Nyomja öt percig! Még erősebben szorítom az öklöm, nyomom a combját. 5 percig? Akkor észreveszi, hogy ez hülye - látom az arcán. Odateszi a bal kezem a jobbos vénára, hogy nyomjam a papírt. Annyira lassan jut el az infó az agyamból a jobb öklömbe, hogy én még mindig nyomok ott is...... és ez a hölgy is kedvessé változik és egy finom mozdulattal kihajtogatja az ujjaim és leveszi a combjáról.
Minden leesett, felkelek, szedem össze a cuccom, jövök ki és közben nyomni is tudok, meg röhögni is.... Nekik is megvolt mára a napi vicces smiley4.1 ....... és még a lépcsőn lefele is jókat kuncogok. smiley4.1

 

Baba üzemmód

(Budapest, 2018.10.28.16.45)

 

Ülök a Volánbusz váróteremben a Népligetben és írok.


Barátnőmmel kinéztünk egy olyan buszt, amivel úgy tudok Cserkútra hazamenni, hogy senkire ne legyek rászorulva. Ez nekem nagyon fontos. Úgy tervezem az életem, ahogy az az új keretekbe belefér.


Időben elindulok a pályaudvarra, mert tudom, hogy megváltozott a tájékozódó képességem, a teherbírásom, elvesztek a tömegközlekedési rutinok, óvatosan tudok lépcsőn menni, a mozgólépcsőn még több figyelem kell.... De jó, hogy időben elindultam - gondolom mikor a metrópótló araszolgat az Üllői úton. Háromnegyed órával korábban érkezem. HÚÚÚÚ de jó.
Lehet itt vajon jegyet előre venni? Igen. Pénztáros: 16.05-kor nincs busz Pécsre. -Akkor talán 16 óra. Akkor sincs.-De megnéztük a Neten. - Nincs. Sírás indul. Most akkor mégiscsak menjek vonattal? Nincs erőm Kelenföldre kászálódni. Mikor van busz? xx Szekszárdon átszállással. Jó, akkor adjon arra jegyet Pécsre. Csak Szekszárdig tudok. Könnyek záporoznak. Mit csinálok Szekszárdon, ha nem érem el a pécsi buszt, vagy nem férek fel? Mikor megy még busz Pécsre? 17.20. Mikor ér oda? Mondja még egyszer, mert már el is felejtettem! Zúdulnak a könnyek. A hölgy türelmes. Legyen szíves írja fel egy papírra! Felírja.21.35. Megvan a jegy. Leülök egy padra, a könnyek csak jönnek, meg a taknyom is. Szerencsére nem zavar. Egyszercsak jön egy mentő ötlet: innom kellene. Iszom. Jobb a helyzet, nézelődöm. Csitul a babaság, újra tisztán tudok gondolkodni. Hogy jutok el Pécsről Cserkútra? Kit kérjek meg? A lányom párját. Nem, hatra megy dolgozni. Megkérdezem úgy a fiamat, hogy mondhasson nemet is.Aztán, ha nem tud, marad a taxi. Felhívom.Igen, hazavisz. Szerencsére nem bőgöm el magam a telefonba. Ezt megünnepelem még néhány könnycseppel. Összeszedem magam, felderítem a terepet. 2-es kocsiállás elöl, pisilde lent, rengeteg idő van. Ez alatt le lehetne írni a sztorimat. Próbálok valami füzetet venni. Nincs. Mentő ötlet: Change kuckós csaj. Kérek tőle papírt. Ad.


Miközben írok, figyelem az órát, nem késhetem le a buszt. Van már elég tapasztalatom róla, hogy nem tudok párhuzamos folyamatokat menedzselni.Csak majdnem késtem le.smiley4.1

Próbamunka

(2018. október 14.-én)

Jól sikerült és beindította a kreatív gondolatokat. Megint valami jó megélés, ami segít feltörni a megrekedésem (regresszióm)

probamunka

Rengeteg mindent tettem a héten is, hogy tovább lendüljek. Elhatároztam, hogy régi új szobámban -ahova a családtagok segítségével már vagy három hete beköltöztem - elkezdem felszámolni az irdatlan káoszt, port, sivárságot. Kimostam a gyerekjátékokat, plüss állatkákat, átzuhanyoztattam a tároló fonott bútorokat, kosarakat, szakajtókat és megszárogattam őket a napon. Rendszereztem a játékokat, feltöröltem a padlót, kimostam a díszpárna huzatokat és így azok is felfrissültek, kialakítottam a játszós sarkot, így legalább az unokáim már jöhetnek, nemcsak náluk, hanem nálunk is tudok vigyázni rájuk.

Végre Felhívtam Ildikót - a pszichiáter barátot, aki felajánlotta, hogy házhoz jön, tudja, hogy a jogosítványomat le kellett adni és a közlekedés megbonyolódott.... és házhoz jött és átbeszéltük a zárójelentésem, mi mit jelent, minek mi a következménye és egy csomó kérdésre választ kaptam. Jó tanácsokat adott, javasolta, hogy forduljak gyógytornászhoz, tanuljam meg a szemtornát, hogy a perifériális látásom javuljon, hozzam ki a bal kezemből és lábamból a még fenntmaradt érzéketlenségeket, feszüléseket. Találtam magamnak választ az orrom feszülésére, a férenyelésekre és még sok mindenre..... és azt mondta nem vagyok depressziós, "csak" "regressziós". Ez alatt az egy óra alatt, annyi, de annyi mindent megtudtam magamról, amivel tovább lehet haladni.... és mindezt humorosan, "parasztlányosan", ahogy két elsőgenerációs értelmiségi tud egymással beszélgetni, fél szavakból értettem az egészet.
Elujságoltam távoli kedvesemnek a sok új tudást, és azt is, hogy a visszalévő életem nem orvosi rendelőkben soromra várva fogom eltölteni és olyan jó volt megerősítést kapni tőle, hogy szerinte is ez a jó út.

Volt pszichodrámás társaim hívtak baráti találkozóra, jó vacsorára és több órás, a másnapba nyúló beszélgetés lett belőle... Húúúúú de jó volt ez is, mégha hulla voltam is egész nap. Annyira jó volt, hogy van olyan társaságom is, ahol egy korty alkohol sem kell senkibe, hogy jól érezzük magunkat és nem sztorizunk beszélgetés címén, hanem beszélgetünk magunkról, a velünk történő dolgokról.

Annyira átmozgattak ezek a történések, hogy le tudtam vázlatosan írni a sztrókomhoz vezető utam a naplómba. Majd erről egy külön kis cikkelyt olvashattok a későbbiekben.

Bővebben: Próbamunka

Gyógyító Természet

(2018. október 7.-én)

 

Két hónapppal a sztrók után. Mindenben elfáradok, még egy jó beszélgetésben is. Amit legjobban tudok csinálni, az a séta a természetben és az aszalt gyümölcs készítés, ami jelenleg körte, birskörte, alma és füge aprítgatást jelent.Még jó, hogy van egy pici elektromos aszalóm, mert a napon aszalás már nem megy. Jó ez a tevékenység, mert van valami,amiben hasznosnak érezhetem magam.
A séta pedig azért nagyon jó, mert ad reményt, hogy a természetben tudok majd dolgozni, mondjuk ehető vadnövény-tanulós sétákat vezetni, vagy másokat elkísérni és gyógyulásukban segíteni. Egyik sem igényel bonyolult szellemi tevékenységet - ami most nekem nem megy, és csak bízni tudok benne, hogy egyszer majd az agyműködésem hasonlítani fog a régihez.
Sétálok, sétálok és közben feljebb és feljebb jutok a Jakab-hegy oldalában. Fontos célt tűztem ki, hogy jussak el a kedvenc sziklámhoz, ami a Babás szerkövek magasságában fekszik. Többször neki indultam és volt, hogy csak a Mézeskalács házikóig jutottam, és volt, hogy elkanyarodtam a földúton Szőlős fele és szépen haza sétáltam minden rossz érzés nélkül. Nem úgy tekintettem rá, hogy de kár, hogy nem tudtam felmenni, hanem úgy, hogy de jó, hogy már ekkorát tudok sétálni..... és aztán egy szép napsütéses napon felhívtam egy kedves barátomat, akivel jókat tudunk együtt sétálni, hogy van-e kedve feljönni velem az általa Töpörtyűnek nevezett sziklához, és volt kedve.

Kátai László fényképei


Jót beszélgettünk felfele, vagy inkább hallgattam, amit mesél a heti élményeiből. Sokszor megálltunk, vagy le is ültünk pihenni, őt az érszűkülete lassítja, engem pedig az oxigénhiány..... és egyszercsak felértünk a mindenféle színű zuzmóval tarkított sziklafal tetejére, és elénk tárult az őszi verőfényben a gyönyörű táj, a hegy keleti erdején pedig fényfestés a természettől ajándékba csak nekünk. Elcsipegettük Laci finom szőlejét, megcsodáltuk a sziklák közt a semmiből kinőtt szép kis virágot, megbeszéltük, hogy mennyire szeretjük ezt a helyet és tovább hívogattak bennünket a "liliputi" tölgyek a rajtuk burjánzó, már bogyóikat növesztgető karácsonyi dekorációnak való fagyöngyökkel.
.... és persze ekkor megláttam a kedvenc sziklámat. Úgy lenne teljes a kirándulás, ha felmennék a tetejére, mert ott lehet megélni, hogy körbe vesz a Természet, a civilizációból semmi nem látszik, igazi összecsendülés a Mindenséggel. A gondolatot tett követte és már ott is álltam a kocka-forma "kavics" tövében és nem tudtam neki indulni. Nem volt merszem. Nem tudtam, hogy tudok-e ennyi erőt kipréselni magamból, tudok-e figyelni közben, hogy hány ponton kapaszkodok, hogy hova teszem a lábam, működik-e az egyensúlyom? Annyiszor megmásztam és ezek soha nem voltak kérdések, mert ott volt a bizonyosság, az önbizalom hozzá....... és hány, de hány embert vettem rá, hogy győzze le a félelmeit és mássza meg, mert ha sikerül, akkor ezt az élményt más nagy erőfeszítést kívánó helyzetben is elő tudja húzni és segíteni fogja a probléma megoldásban, és vigyáztam őket és felmásztak.
Álltam és még mindig álltam, és egyszercsak azt mondtam magamnak, meg tudod csinálni Bia. Nagyon nehéz volt feltornáznom magam, de egyszer sem éreztem közben kockázatot.Csak ültem a nagy fáradtsággal a szikla tetején. Aztán kezdett lenni oxigén, eszembe jutott, hogy az ivás is segíthet. Jót ittam és közben már jött az élmény, hogy de jó is itt, és egyszercsak megérkezett, hogy fel tudok állni. Nem erőltettem semmit, óvatosan, lassan felálltam, megvolt az egyensúlyom. Igen, én a parányi kis része ennek a nagy egésznek itt vagyok, átélhetem a nagy összetartozás csodáját... és közben meg Laci azon dolgozott a fényképezőgépével, hogy megörökítse ezt a mi nagy találkozásunkat.
Aztán az elégedett fotós is felmászott, aki sok-sok nagy sziklának kerekedett a tetejére fiatalon és ő is örült, hogy magas kora ellenére még itt üldögélhet.... és ott üldögéltünk és üldögéltünk.


Tudom, hogy egyre több és több erőm lesz. Nem siettetem.

"Elmentek a rutinok"

(2018. szeptember 28.-án)

 

Elhatároztam, hogy a biobia honlapon elindítok egy "sztrók-on-túl" blogot. Ez jó lesz arra, hogy újra megtanuljak gondolatokat összefűzni és kiírjam magamból, aminek éppen szükségét érzem és közben más sztrókosoknak, vagy családtagjaiknak, barátaiknak is segíthetek megérteni példámon keresztül azt a változást, ami bennünk történik..... most nem az elején kezdem, hogy lett a sztrókom, vagy mi történt pontosan, mert egyenlőre csak keveset tudok írni, mert nagyon elfáraszt.Majd később ezekről is hallhattok.

Szeretném megérteni mitől vagyok állandóan hulla fáradt és ma is egy nagyot haladtam előre ebben a megértésben. Önismeret az új "önömmel".

Az agyamnak az a része sérült, ami a komplex gondolkodás praktikus oldalát vezérli. O.K. Mit jelent ez a gyakorlatban? Néhány hét alatt rájöttem, hogy például azt, hogy nehezen tudok írni, mert az egyik gondolat után nem jön a másik a megfelelő időben, csak késve. ... aztán nem tudok ügyet intézni, mert olyan lassan tudok a naptárban keresgélni,vagy dönteni, vagy.... a zöldségleves, ami eddig fél óra alatt készült el, most két óra is kellhet hozzá és minden feladattal, amit egy konkrét időre kell elvégezni jön a feszkó és úgy elfáradok, mint a kutya.
Beláttam, hogy így nem lehet dolgozni. Pihenésre vagyok ítélve.Lassan túl vagyok a megrendeléseken, amit sok segítséggel sikerült sikeresen lebonyolítani. Nem maradt el a Köztéren a büfé, a közgázon se, a norvégok gazvacsorája sem és az ötödikesek osztálykirándulása sem..... Ezután sok helyen a "tanítványok" keze nyomán leszek ott. Pihenőre tértem. Fél év után majd meglátom, hol és mivel tudom folytatni, ami a munkát illeti. Szerencsére menni jól tudok, fő terápiám a természetjárás lesz.

Na végre, hulla fáradtan itt vagyok annál a témánál, amiről ma írni szeretnék, hogy mit is értettem meg ma az új működésemből. Ha címet akarnék neki adni, ez lehetne: "Elmentek a rutinok"
Sokszor választom a lavórban mosdást a fürdés, zuhanyozás helyett. Megtanultam kis gyerekként. Védeni lehet vele a bőröm, idő-, energia-, víz- takarékos.
Beteszem a mosdókagylóba a lavórt, kinyitom a meleg víz csapot, amíg melegszik a víz, megmosom az arcom, aztán szoktam a nyakam, hónom alja, cicim alja, aztán leteszem a lavórt a földre, fölé guggolok és jöhet a punci, az alfelem.
Ma megmostam az arcom, letettem a lavórt,fölé guggolok. Na ez így nem jó, mert még nem ez jön a sorrendben, feszkó indul. Akkor így a guggolásban mosom meg a hónom alját plusz energia befektetéssel. Jó, de azt meg is kéne törölni, de azt így guggolásban nem igazán lehet, mert bele fog lógni a törölköző a vízbe. Nem állok föl,majd a végén, mosom az alfelem, közben csöpög a víz a felsőtestemről mindenhova.Még a végén fel is moshatok... Növekedik a feszkó. Ennyiből le is zuhanyozhattam volna.Megtörölközök, feltörlök, kicammogok a fürdőszobából.
Iszonyat elfáradtam és ez így van mindennel. Minden rutin műveletben több időre és energiára van szükség.... na és persze a lábmosás, a vége elmaradt. Mondhatjuk... és mi van akkor, egy lábmosás kimarad, nem a világ vége. Így van. Ebben például nincs veszélyes, de a tegnap esti tojásrántotta ügy ön és közveszélyes.
Az unokám kérésére tojásrántottát készítettem. A régi rutinban lezártam a gázt, amikor kész és úgy vettem le a serpenyőt. Most levettem a serpenyőt és kijöttem a konyhából, becsuktam az ajtót és kijöttem az étkezőbe, letettem az asztalra és elindultam tányért keresni a másik konyhába.Visszajöttem, mert kapásból nem találtam meg az alkalmas tányért. Az ebédlőasztalnál állva észre vettem, hogy ég a gáz a konyhában. Még jó, hogy üveges a konyhaajtó.
Olyan, mintha demens lennék.

A mai nap léket vert a depiben.

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 9.-én)

A félelmeim, hogy tudok-e dolgozni, csitulnak. Volt egy 30 fős csoportunk ebédre és megcsináltuk, nem is akárhogy. Jó volt a sok elismerést hallgatni a búcsúzó vendégektől..... Biztos nem volt ma rózsás velem együtt dolgozni, de nem futottak el a "munkatársak" és ők is örültek a sikernek. Egyszer háromnegyed 11-kor azt hittem, hogy háromnegyed 12 van és egy pillanat alatt összeomlottam.... jaj mi lesz, ez sincs kész, meg az sincs.... de a lányom egy pillanat alatt jó fajta humorral rendezte a sorokat.
Olyan jól esett a rendelkezésre álló szezonális alapanyagokból kreatívan alkotni. Mik születtek ? aszalt paradicsomos- mézes-citromos-kecskejoghurtos cukkini saláta, vadkörtés vaddisznósült, podagrafüves padlizsánkrém, porcsinos-bulguros-bazsalikomos-lilahagymás paradicsomsaláta, lecsós-paradicsomos- cukkini főzelék, lósóskás-mángoldos-füstölt sajtos rakott puliszka.... meg persze a jól bevált régebben kitalált dolgok is.
Nagyon elfáradtam, de rápihentem, reggel jön Csilla maszírozni és holnapra is sok pihenést tervezek. nem lesz baj smiley4.1 szerintem elindultam az új üzemmód tanulásában smiley4.1 Lassan jönnek a gondolatok az írásban - ez zavar, de bele lehet jönni. smiley4.1

 

Szeretet hullám a facebookon!

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 5.-én)

 

Köszönöm mindenkinek azt a szeretetet, amivel körbe öleltetek. A sok szívecskét, hozzászólást, telefonbeszélgetést, találkozást az utcán..... Sokkal jobban vagyok ma, még egyszer nem tört rám a kétség. smiley4.1.....és hulla fáradt vagyok, úgyhogy a ma estét nem veletek töltöm. smiley4.1 hanem alvással, amit menten el is fogok kezdeni. Tanulom mi a jó nekem, mondtam néhány nemet is ma.... és végre ismét spontánul töltöttem a fél napot és nagyon jól esett, hogy van időm spontánul dönteni, hol szállok le a buszról, melyik turistaúton sétálok fel Cserkútra, hány berkenyéért és vadkörtéért hajolok le közben és egy cseppet nem aggódtam közben, hogy el tudom-e tartani majd magam évek múlva...... Nehéz a találkozás a kétséggel, de már sokat szelidűlt, vagy legalábbis a szeretethullám kicsit odébb lökte.

 

 

Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt.

(Megjelent a facebookon 2018. szeptember 4.-én)

Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt. 

Napok óta készülök rá, hogy írok valamit, mi is van velem, de nehezen áll össze a mondandóm.
Túl a strókon..... és nem ott túl, hanem itt.
Tanakodott kicsit a Jó Isten, de aztán úgy döntött, dóga van még ennek itt. smiley4.1 Csak kiizzadtam ezt a mosolygóst. smiley4.1 Például nagyon nehéz, hogy nehezen tudok mosolygóst írni, mert nem jön. Nem jön az a határtalan életöröm, ami az utóbbi években a sok probléma ellenére itt volt, mint ahogy a tettvágy is...... ami feszt akar viszont jönni, az a kétségbeesés, mi lesz, hogy lesz? Nincsenek megnyugtató válaszok. Egyszer már felszámoltam a depresszióm rengeteg munkával, és az elmúlt években akármilyen krízisgyanús helyzet volt, mindig jöttek a kreatív megoldások, a pici apró lépések, amikkel közelebb vittem magam a jobbhoz...... Szóval ebben az itt levésben ez a depi a legnehezebb nekem. Ül mellettem az unokám az autóban és megkérdezi, mama rosszul vagy? Nem, csak elmásztak a gondolataim valami nagyon rosszba..... Szerencsés vagyok. Tudok járni, beszélni, működik a memória, újat tanulni is tudok.... és megtanulok majd valami kevésbé veszélyes üzemmódot is talán. Mindenesetre a tank lefulladt, a hernyótalpak elkapartak a mocsárban. Valaki mentsen meg! ..... ma már megfogtam a copfom és elkezdtem kihúzni magam. A rángatásra nem megy, szelídebb mozdulatok kellenek. Valószínű olyan szelídek, mint ahogy rám esett a balkezem ott, akkor..... aztán egyszercsak magától tudta mi a dolga és újra fogott, és mutatott, és behajlott, és tartott......... (Vigyázzatok magatokra! Ne hozzátok magatokra a bajt!:) )